Zalatnay Sarolta: Egy nő 60 évesen is nő tud maradni

Néhány héttel ezelőtt a magyarországi Muzsika TV Szatmárnémetiben forgatta az idei szilveszteri műsorának egy részét. Az óriási, több órás bulin számtalan sztár lépett színpadra. Olyan korszakos egyéniségek, akiknek dalain - túlzás nélkül állítható - generációk sora nőtt fel. A Koós Jánossal készített interjú után ezúttal a Zalatnay Saroltával készített beszélgetést olvashatják kedves olvasóink.

- Hogy érzi magát itt Szatmárnémetiben?

- Jól, nagyon jól érzem magam. Annál is inkább, mert én nagyon keveset voltam errefelé, bár nem is tudom, hogy miért. Mert hát szeretik a dalainkat, ismernek, ennek ellenére keveset voltam. Most is azt mondták a szervezők, akikkel jöttem, hogy nagyon várnak, persze ezek a dalok már több generációsak, amiket mi énekelünk. Gyakorlatilag én jövőre 50 éve leszek a színpadon. Nem voltam még 15 éves, mikor elkezdtem énekelni.

- Mi kell ahhoz, hogy az ember 50 évig a színpadon maradjon, ahhoz, hogy a dalok ugyanúgy szóljanak ma is, mint évekkel ezelőtt?

- Meggyőződésem, hogy a mi akkori úgymond nagygenerációnk abból a szempontból nagyon jó helyzetben volt, hogy ez az egész beat meg rock műfaj akkor indult. Mi megteremtettük azt a műfajt magyar nyelven. Mi is énekeltünk angolul korábban, csak aztán már kialakult mindenkinek a sajátja. Nagyon sokat segítettek a  táncdalfesztiválok, mert ugye az olyan tömegeket mozgatott meg, hogy az maradandó lett és azt gondolom, hogy jellegzetes arcok születtek akkor s mindenkinek megvolt a maga stílusa, a maga hangja. Meghallod a rádióban és tudod, hogy ki az. Azt gondolom, hogy ez nagyon nagyon fontos, hogy az ember saját maga a stílusát kialakítsa. Abban az időben nem volt még minden úgy tálalva, mint a mostani versenyeken, hogy odaállsz és megcsinálnak, nem kell neked semmit sem tenni. Nekünk magunknak kellett megcsinálni az egészet. Mi először bebizonyítottuk, hogy tudunk valamit, hogy egyéniségek tudunk lenni, hogy hangunk van, hogy zenénk van, saját magyar zenénk van és utána jött ez az egész bulvársajtó őrület. Nem az volt, hogy először felfújtak aztán vagy fenn maradsz vagy nem. Ugyanakkor a közönség most már könnyebben, veszi a bulvárnak a sokszori negatív dolgait is, mert van mögötte egy olyan alap és egy olyan zenei háttér, amit viszont senki nem vehet el. Ezek a dalok dalok! Van mondanivalójuk, van dallamuk és tényleg az van, hogy egy bulin a hat évestől a hetven évesig vagy nyolcvan évesig megfordul mindenki és mindenki ismeri.

- Hogyan látja, a mostani tehetségkutatók át tudják-e venni a táncdalfesztiválok helyét? Teljesítik-e ugyanazt a célt, a kor eszközeivel?

- A véleményem az, hogy biztosan vannak meg lesznek fiatal tehetségek, akik itt tűnnek fel, de sokkal nehezebb helyzetben vannak, mert most már nem a magyar popzene a „Kelet-Európa nyugatja", mint ahogy volt annak idején. Amikor anno még nem volt úgy utazási lehetőség, nem volt semmi, internet, kábeltévé , akkor azért a magyar és a lengyel, de a magyar zene inkább, volt a legnépszerűbb a Kelet-Európai blokkban. Akkor jártuk végig egész Kelet - Európát Oroszországtól kezdve végig Csehországig és Lengyelországig. Ide (Romániába, szerk.) keveset jöttünk akkor is, nem tudom, hogy miért. Engem egyszer valamikor a Tolcsvay zenekarral kiutasítottak Aradról, még a rendszerváltás előtt, mert elkezdte a közönség énekelni a magyar himnuszt és mi nem hurrogtuk le őket. Ekkor jött a securitate és mondták, hogy a koncertnek vége és hazaküldtek minket.

- Miért van az, hogy önök arról beszélgettek művészkollégáikkal, hogy a határon túli közönség sokkal lelkesebb, sokkal szívesebben fogadja önöket? Az otthoni közönségük telítődött?

- A határon túli magyarság, közönség minket ugyanolyan szeretettel és lelkesedéssel fogad, mint 5-10 évvel ezelőtt az otthoni. De jelenleg az otthoniaknál már sokkal nehezebb megint odaütni és bizonyítani. Igen, telítődtek, túl sokan vagyunk. És azt látom, hogy nincs az embereknek annyi pénze, hogy most akkor a mi bulinkra is meg az újak bulijára is vagy a külföldire menjen el, mert ugye állandóan tele vagyunk a világsztárokkal is. Sokkal nehezebb a piac, kevesebb emiatt az előadás, mert többen vagyunk. Én azért nem panaszkodom, mert nekem most volt a Millenáris Centerben két koncertem egymás után, nő napkor két teltházzal vagyis 1500 emberrel.

- Fizikálisan hogy lehet bírni ezeket, a folyamatos koncerteket, kettőt egymás után?

- Nehezen! Persze voltak vendégeim, ott volt a Dolly, Takács Tomi, de hát ezzel együtt le kellett nyomni a két koncertet. Én nem azt mondom, hogy nincs, de aki azt mondja, hogy ugyanannyit jár vidékre és fellépni, mint évekkel ezelőtt az nem mond igazat. Most a televíziók és ezek a különböző versenyek azért teszik tönkre pluszba az egészet, mert belép még egy cég, ez esetben a tv, aki megemeli a gázsikat, azokét akik ugye versenyben vannak. Aztán utána egyszer csak elengedik őket. Nem lehet, - most nem akarok számadatokat mondani- egy „komoly generációs" embernek a gázsijának a dupláját kérni egy új emberre. Mert ő nem tud mit csinálni, van két vagy három dala, nem tud azon kívül mást csinálni és borzasztó pénzeket elkérnek érte, mert a tv veszi el a nagy részét a pénznek, nem is az előadó. Tehát egy nagyon rossz konstrukció van most nálunk. Arról nem beszélve, hogy ezek a gyerekek közül, aki meg tudja csinálni saját magát az meg is marad, de aki nem az eltűnik a süllyesztőben és egy idegbeteg szerencsétlen meghasonult ember lesz belőle.

- A mostani tehetségkutatókban feltűnő, ahogyan ön nevezte, gyerekek, közül lát-e bárkiben is olyan potenciált, hogy 30 év múlva is mondjon valamit a nevük?

- Nem szeretnék meggondolatlanul válaszolni, de azt gondolom, hogy azért vannak olyanok, akik tényleg jellegzetesek. Egy Tóth Gabi, egy Tóth Vera, egy Karamel: ők azért jellegzetes hangok és ha meg tudják csinálni úgy a dalaikat, meg a bulijaikat, akkor elképzelhető, hogy megmaradnak. De ez sem csak rajtuk múlik, hanem a dalokon. A dal olyan kell legyen, amilyenek ők maguk, hogy a közönség elhiggye nekik, azt amiről énekelnek.

- Mi az, amit ön otthon hallgat?

- Én a nagy öregeket szerettem mindig, akikkel még Angliában, amikor még két évig kinn voltam fiatal kiscsajként, akkor együtt énekeltem egy koncerten. Ilyen volt Janis Joplin, Jimi Hendrix, Eric Clapton, aztán Tina Turner. Azt gondolom, hogy minőségi zenét hallgatok. Ezek a zenék még ma is élnek.

- A mostani koncerten is és máshol is többnyire a régi úgynevezett nagy dalait hallhatjuk öntől leggyakrabban, vannak-e újak?

- Igen, márciusban megjelenik az új cédém, most van folyamatban: 19 dalt tartalmaz, köztük vannak a nagy nóták is, csak új hangzásban. Nem maga a hangzás változik, mert az emberek szeretik az eredetit, csak felfrissítjük kicsit a hangszerelést. A lemezen lesznek új dalok is, négy darab vadi új szám, ami remélem, hogy tetszik majd a közönségnek. Aztán jön a könyv és megjelenik egy album szexi, de nagyon szép fekete fehér képekkel. Amikor 10 éve megcsináltuk a Playboy-fotózást - mellesleg teljesen váratlanul, mert egy könyvemet akartam eladni az újságnak és azért mentem oda - akkor sokan támadtak, pedig az újság rekordot állított fel. Most újabb sorozatot készítettünk, amely talán világrekord lehet - ennek utána kell még néznünk, mert talán Sophia Loren 72 évesen készített egy sorozatot. Én ezzel azt akartam mutatni, hogy igen is a nő 40 évesen is nő marad, meg 50 évesen is nő marad, sőt 60 évesen is és csak rajtuk múlik, hogy hogyan tudják ezt a nőiségüket viselni. Szerintem lehet ezt elegánsan is viselni, nem kell ahhoz közönségesnek lenni. Folynak a tárgyalások egy filmről is, ami a rendszerváltásról és az életemről meg egyéb politikai és sok egyéb dologról szól. Tehát további terveim vannak, nagyon sok az energiám és dolgozom tovább.